Friss hírek, információk Facebook oldalunkon is találhatók!

A MÚZEUMRÓL

A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházat 1992-ben alapította Zirc Város Önkormányzata. Az intézmény az 1766-ban épült barokk lakóházban, az ún. „Dubniczay-házban” kapott helyet, amely védett műemlék. A Zirc főterén álló ingatlan a barokk főépület mellett kiszolgáló épületszárnyból és hatalmas udvarból áll. Jelenleg a barokk épület első emeletét és tetőterét, valamint a kiszolgáló szárny helyiségeit használja a múzeum.
A tematikus múzeumként működő intézmény tevékenysége Reguly Antal munkássága köré szerveződik, aminek fő elemei a magyar nyelv eredetének feltárása, a finnugor nyelveken beszélő népek kultúrájának, történelmének, néprajzának helyszíni vizsgálata és a magyar néprajz kutatása. 1996-ban nyílt meg, majd 2013-ban került teljes átrendezésre a zirci születésű tudós pályáját bemutató állandó kiállítás, melynek méltó helyszínéül szolgál a szülők által is lakott Dubniczay-ház első emelete.
2014 őszén nyílt meg az intézmény látogatható raktára, amelyben a Múzeum helyi néprajzi anyaga – első sorban a bognár- és a kovácsmesterség szerszámai – láthatók, de ugyanitt található a grafikai gyűjtemény és a várostörténeti fotótár, amelyek digitális feldolgozásban tekinthetők meg.

A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház épületegyüttesén 2011 óta felújítási munkák zajlanak, aminek eredményeképpen javuló infrastruktúrával, megújuló kiállításokkal, szépülő környezettel, lassan de biztosan bővülő kínálattal várjuk régi és új látogatóinkat.

Jó időben a Múzeum udvarán, rossz időben a helyiségekben lehetőség nyílik a kiránduló osztályok számára magukkal hozott uzsonnájuk elfogyasztására is. 
Bár az épület műemlékjellegéből adódóan nem akadálymentesített, ugyanakkor a földszinti műhelyek bárki számára elérhetőek, és mozgáskorlátozott WC is rendelkezésre áll.

2015 tavaszától múzeumi ajándékbolt is üzemel az épületben.

NYITVA TARTÁS:
Április 1. és október 31. között hétfőtől-szombat: 9-17, vasárnap 11-17.
November 1. és március 31. között hétfőtől- szombat: 10-16, vasárnap 11-16.
Foglalkozások esetében ettől eltérő időpont is lehetséges.

BELÉPŐJEGY:
kedvezményes (diák, nyugdíjas, pedagógus): 250 Ft.
teljes árú (felnőtt): 500 Ft.
Zirci lakosoknak a kiállítások megtekintése ingyenes.

INFORMÁCIÓ, BEJELENTKEZÉS:
8420 Zirc, Rákóczi tér 10.
Tel.: +36-88-415-422, +36-30-2376493
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. , facebook.com/regulymuzeum

MUNKATÁRSAK:
Ruttkay-Miklián Eszter igazgató – finnugor és általános ügyek a múzeummal kapcsolatban
Kirmer Anna néprajzkutató – helytörténeti kutatások, múzeumpedagógiai foglalkozások
Horváthné Gazder Márta kézműves oktató – kézműves foglalkozások, múzeumi bolttal kapcsolatos kérdések
Pucsek Eszter adminisztrátor

LÁTNIVALÓK:
Utazás az ismeretlenbe – állandó kiállítás Reguly Antal életéről és munkásságáról (belépőjeggyel látogatható)

Kincsek a padláson – a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház látogatható raktára (előzetes bejelentkezéssel, foglalkozás keretében látogatható)

MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK:

• Várostörténeti séta – Zirc nevezetességei az Árpád-kortól napjainkig
• Közös utazás az ismeretlenbe – Ismerkedés Reguly Antal munkásságával és a finnugor népekkel
• Kincsek a padláson – Felfedezőút a Múzeum helytörténeti-néprajzi, grafikai és fotógyűjteményében
• A bognár- és kádárműhely világa, avagy: ha egy gyalu mesélni tudna…
• Kézműves foglalkozások (gyertya-, bőrtárgy-, mézeskalács-készítés, nemezelés)